„Ne csak a fióknak írj, legyen saját versesköteted!” – ezzel a felhívással fordult 2024 tavaszán Erzsébetváros Önkormányzata a kötet nélküli költők felé. A több mint kétszáz beküldött pályamunka alapján szakmai zsűri választotta ki azt a tizenhét alkotót, akiknek az írásaiból chapbookok, verses füzetek jelentek meg, melyeket 2025 elején mutattak be az olvasóközönségnek.
A programban résztvevő költők, írók mentorálták is a kiválasztottakat, szerkesztőként segítették a költészeti anyagok összeállítását. Az egyedülálló kezdeményezés keretében az önkormányzat vállalta a kötetek grafikai kivitelezését és nyomtatását, melyeket kereskedelmi forgalomba nem hoztak, az alkotónként kiadott ötszáz példányból négyszázat a szerzők saját rendelkezésére bocsátottak. A kiadványok egységes formátumban és arculati elemekkel, A5-ös méretben, 40+4 oldalas terjedelemben, fehér alapon az adott alkotó kék-fekete monogramjával díszített borítóval készültek el, Miklya Emese Sára illusztrátor, grafikus közreműködésével.
A VII. kerületi önkormányzat projektjének célja a tehetségek felkarolása, a kultúra sokszínűségének támogatása,
a kulturális szegénység felszámolása. Bár a chapbookok Magyarországon kevésbé ismertek, az angolszász országokban a pályakezdő költők irodalmi művei gyakran először ebben a formában jelennek meg, mielőtt nagy kiadókhoz kerülnének. Ezzel a tizenhét kötettel kétségtelenül erőteljes löketet kapott a műfaj magyarországi láthatósága is – közülük most négy szerző, Mészáros Péter, Ősi Anna, Szenderák Bence és Zudor Boglárka köteteire térek ki részletesebben.
Mészáros Péter kötetét, a Magyar néplélekmeséket felütve az „I. rész” jelzéssel találkozunk, a köszönetnyilvánításból pedig megtudjuk, már elkészült a többi is. Ebben a chapbookban két rövid képregény követi egymást, teljesen különböző képi világgal, melyek Laviv Laura és Csobolyó László munkáját dicsérik. A nyitódarab átvitt értelemben kapcsolódik a mesékhez: A generalizált szorongású királyfi főhősét – és kortársait – gyerekként a japán rajzfilmek káros hatásaitól óvták, miközben a valódi lelki sérülés veszélye sokkal inkább a szülők válása, a gyógyszerekhez és az alkoholhoz való könnyű hozzáférés, illetve az elidegenedés, elmagányosodás felől fenyegetett. A szegedi születésű költő, drámaíró, országos slam poetry bajnok kötetében
a népmesék világát ötvözi a népbetegségekkel – célja nem is annyira a figyelemfelhívás és érzékenyítés, mint inkább a vigasznyújtás,
ugyanis pontosan tisztában van vele, hogy már az is rengeteget számít, ha érezzük, hogy szorongásunkkal, kellemetlen érzéseinkkel és sötét gondolatainkkal nem vagyunk egyedül. A szerkesztő, Babiczky Tibor fülszövege szerint pártfogoltja írásainak képlete az érzés, a humor, az önirónia és a kegyetlenség – valóban ezeknek az összesűrűsödéséről beszélhetünk; Mészáros nem fed el, nem szépít, nem kíméli a környezetét, de önmagát sem, ugyanakkor
még a mentális betegségek és az öngyilkosság tematizálása mellett is teret enged a viccelődésnek,
lényegesnek tartja, hogy ne vegyük magunkat túl komolyan. A második, már szerkezetében és fordulataiban is meseszerű, ám kellőképpen kiforgatott-kifigurázott epizódban Bipi Depi, a „szomi nyomi” kalandjait követhetjük nyomon, aki hazafelé tartva olyan alakokkal köt ismeretséget, mint a Lehányt Bokor, akivel a maszturbálás közös nyelvéről értekezik, Tőzsérke, a Meleg Galamb, aki szexualitásától függetlenül ugyanazt csinálja, mint bármilyen más galamb, vagy éppen Rufusz, a Melankolikus Tető, aki lapostetővolta miatt szomorkodik. Mészáros hétköznapi helyzeteken és tárgyi világon keresztül tárja az olvasó elé a magány, a depresszió, az önértékelési zavar és a szuicid hajlam realitását, de ahhoz, hogy ezek a szövegek érvényesülni tudjanak, a történetek mély benyomást gyakorolhassanak, elengedhetetlenül fontosak Laviv és Csobolyó illusztrációi.
Ahol fedetlen a bőr – hangzik a Vácott született Ősi Anna kötetének címe, melyből az is kiderül, hová kalauzolnak bennünket a lírai szövegek: a testi tapasztalatok, a bőr és az érintés tartományába, a viszkető rovarcsípésektől a férfiak szúrós borostáin át a privát szférába hatoló, (nem)kívánatos közeledésekig. A versek lányból nővé érő beszélőjében még frissen élnek a formálódás kényelmetlen és zavarba ejtő tapasztalásainak emlékei; a felnőtté válás, az identitásalakulás egyszerre zajlik mentális és fizikai szinten, belső folyamatként és az embertársakhoz, főként a másik nemhez viszonyítva.
A szerző a maga egyszerűségében erőteljes és emlékezetes képeket fest fel,
például a nagyapa ökle a gyerekbőrön olyan nyomokat hagy, mint a szeder a ruhán, a csikó pedig, amelyik még nem ismeri fel saját erejét, hagyja, hogy részeg férfiak bántalmazzák, miközben csupán egyetlen kötél tartja vissza attól, hogy elszökhessen a szomszédos erdőbe. Az Áfra János szerkesztette chapbook tizenhét versének szereplőiként feltűnnek a szülők, a nagyszülők, az osztálytársak, a jóval idősebb szerető és más, idegen férfiak. Gyakran találjuk magunkat a természetben, az eredendően idillinek látszó vidéki életbe azonban betolakodik a veszély, mások ártó szándéka; az ártatlanság – ha volt egyáltalán – korán elvész, bizonyos illúziókkal egyetemben.
Témává válik továbbá a test(súlyhoz) fűződő komplikált viszony,
a gyerekkori felesleg kényszerű leadása és a később önként vállalt éhezés. Izgalmas feszültségtér húzódik a környezet, a társadalom elvárásai, preferenciái és aközött, ahogyan a lírai én maga érzékeli és ítéli meg fizikai valóját – hogy saját érzései mennyire állnak összhangban azzal, ahogyan mások szemügyre veszik a testét, hibát keresnek rajta vagy éppen gyönyörködnek benne, vágyat éreznek iránta, rendelkezni akarnak felette. Ősi lírája az érzékszervekhez kapcsolódik, a taktilis érzékelésen túl illatokat és ízeket idéz meg, ezeket az emlékezés eszközeiként használva pedig embereket, a megszólaló „korábbi változatait” teremti újra a lapokon. Miklya Emese Sára egy-egy motívumot, mozzanatot megragadó rajzai is a kötet személyességét, intimitását hangsúlyozzák.
Milyen pozícióba helyezi magát a szerző, mi lehet a tétje a kötetének, amelyik úgy kezdődik, hogy „hülyének érzem magam amikor / írok” (Különböző hasonlatok), majd a második versben úgy folytatódik, hogy „a beszéd erőszak” (Tétel)?
Szenderák Bence chapbookjában a megszólalás vágya, kényszere feszül neki a címbéli „csendrendeletnek”.
A valóság megragadásának, az emberi léttapasztalat artikulációjának, a másik megértésének szinte lehetetlen nehézségével küzd – „kudarc nem beszélni és / kudarc a megnyílás” (Megszökni a verseny elől). A Jelenkor Kiadó Miskolcról indult szerkesztője 2011 óta publikál; ahogyan mentora, Závada Péter a fülszövegben megfogalmazta, a csendrendelet „türelmesen kiérlelt” megjelenés, a benne olvasható huszonöt vers hosszú ideje folyó intellektuális birkózás eredménye. Miklya Emese Sára a kötet tervezésekor a minimalizmus mellett döntött, egyszerű fekete vonalakkal, csíkokkal dolgozott, pár oldalon pedig fekete lapra fehérrel nyomtatott szöveg fogad minket. Egyedül a már említett nyitóvershez társul figuratív illusztráció: az a kulcslyuk, amelyen a beszélőnek át kell préselnie a szavakat. A szövegek tördelése, elhelyezése is tartogat meglepetéseket, amelyek mind vizuálisan, mind az értelmezői munka szempontjából stimulálóan hatnak.
Szenderák figyelme, vizsgálódása, reflexiója a nyelvi dimenzión túl a testire is irányul,
a térben és az időben való elhelyezkedés szintén roppant mód foglalkoztatja – mit jelent megtörni a csendet, helyet foglalni el, létezni a múló időben. A chapbook egyik mottója, a Birds in Row Love Is Political című számából való idézet előre jelzi a politikai versek szerepeltetését; ugyanakkor az aktuálpolitikai utalásoknál jelentősebbek a szabadság kérdései, a társadalomban való együttélésre, a közös felelősségvállalásra és az egymás iránti empátiára helyezett fókusz. Továbbá sűrűn felbukkannak az állatvilág legkülönbözőbb szereplői – az oroszlántól kezdve a delfinen át a csirkéig –, olykor olyan metaforákként, szimbólumokként, mint a „patkánynesz”, a „farkasvak” és a „csigaházroppanás”, melyek utat engednek az olvasó szabad asszociációinak, valamint kinyitják a horizontot a nem-emberi létmód felé, ezáltal is ösztönözve saját tudatunk, érzékelésünk korlátainak felismerésére, működésmódjainak (át)értékelésére.
Agyagból gyúrt nő és iszákos, hűtlen, erőszakos bádogférje; lőporgyárban dolgozó, halászattal eltöltött nyugdíjas évekről álmodozó férfi és az ő jövő nélküli munkásnője – ők a visszatérő alakjai Zudor Boglárka Engem kérdezz a hallgatásról című chapbookjának. A Debrecenben született szerző tizenhét verset magába foglaló kötetének olvasásakor eleinte azt hihetnénk, a múltban járunk, de a lépcsőktől rettegő munkásnőt a koronavírusjárvány viszi sírba, máskor pedig az online kutatócsoport értekezletére kell illő öltözetet húzni, legalább a felsőtestre. Arról van inkább szó, hogy a vidéki élet színterein – akár faluban, akár a panelházak rengetegében járunk – régóta létező szabályok vannak érvényben, az alkohol- és nikotinfüggőség éppen annyira kötelező jellegűnek tűnik, mint a kizsigerelt munkások küszködése vagy a férfiaknak alárendelt nők kiszolgáltatottsága. Az utóbbiak elnyomása, az ellenük elkövetett erőszak mellett
a „félvérek”, a roma származásúak elleni diszkriminációról is szó esik,
míg bizonyos versek az istenhithez és a vallási intézményrendszerhez fűződő ambivalens viszonyt teszik tárgyukká. A bántalmazás, a gyász, a családok széthullása, az öröklődő béklyók az élet természetes velejáróiként tűnnek fel, és ezeket a mintákat még azok a szövegek sem számolják fel, amelyekben a lírai én festő, kutató vagy űrhajós bőrébe bújik. Az Áfra János által mentorált
Zudor költői világában a kiábrándultság és a fásultság mintha átható erejű lenne,
a karakterek keresik a helyüket, a boldogulás lehetőségeit, ám egyik csalódás után következik a másik, a kisiklott életek megszólalásmódja mégis mindvégig józan, tárgyilagos marad. Nosztalgia még az olyan fiatalkori élmények felidézésében sem érhető tetten, mint az olvasással töltött nyár vagy a szüzesség elvesztése; a megszólaló nem idealizálja az ártatlanságot, afelett is örökösen sötét felhő lebeg. „Tömbök / Kockák / Kilátás nélküli / Négyzetméterek / Formára / Öntött / Életterek” (Előzetes koncepciók) – olvashatjuk a nyitóversben, és ezt a fajta szögletességet, darabosságot közvetítik Miklya Emese Sára illusztrációi, valamint a rövid sorokra, sokszor csupán egy-két szóra tördelt szöveg, az egymás mellé rendelt versszakok is.
Mészáros Péter: Magyar néplélekmesék, Erzsébetváros Önkormányzata, Budapest, 2024.
Ősi Anna: Ahol fedetlen a bőr, Erzsébetváros Önkormányzata, Budapest, 2024.
Szenderák Bence: csendrendelet, Erzsébetváros Önkormányzata, Budapest, 2024.
Zudor Boglárka: Engem kérdezz a hallgatásról, Erzsébetváros Önkormányzata, Budapest, 2024.
A borítókép forrása: erzsebetvaros.hu
